Az MVM célja

Az MVM Csoport számára fontos a családbarát környezet megteremtése. Belső kommunikációs-, és HR-aktivitásainkkal és intézkedéseinkkel is azt a légkört erősítjük, amelyben a családok támogatása elődleges.

 

2021-ben megalapítottuk az „MVM Az Energikus Gyermekekért Alapítvány”-t, amely keretén belül az MVM bölcsődéi működnek. Az MVM munkahelyi bölcsődék a Miniszterelnökség támogatásával valósultak meg.

 

2022 tavaszán a II. János Pál pápa téren nyílt meg az első MVM bölcsőde, majd májusban Pakson követte a következő, szeptembertől pedig a Római parton egy újabb intézményben várjuk a kicsiket. 

 

Bízunk benne, hogy gyermekeink ügyének felkarolása tovább erősíti a vállalat családbarát voltát, és ezen lehetőséggel hozzájárulunk munkavállalóink hétköznapi életének támogatásához, és a gyermeket nevelő szülők rugalmasabb munkakörnyezetének kialakításához.

 

Az MVM munkahelyi bölcsődéi lehetőséget adnak nem cégcsoportban dolgozó szülők gyermekeinek felvételére. Amennyiben felkeltette érdeklődését valamelyik intézményünk a gyermekalapitvany@mvm.hu elérhetőségen kérhet további információkat.


Kuratóriumi tagok

Goldfárthné Veres Edit

Gál Katalin

Dr. Bally Szilvia

Dr. Kovács Antal


FB Tagok

Szabadkainé Vargha Zsuzsa

Modori Adrienn

Dénes Krisztina

Gouvier Nikoletta

dr. Grabicza Boglárka

 

Helyszínek: 

  • MVM MINI 1081, Budapest, II. János Pál pápa tér 20.  2022. márciustól működik
  • MVM ATOMMANÓK 7030, Paks, Villany utca 27. 2022. májusától működik
  • MVM MANÓFALVA 1039, Budapest, Királyok útja 305. 2022. szeptemberétől működik

Az intézmények telefonos egyeztetés után bármelyik nap látogathatóak.